Na ne már hogy megint....

De...de már...megint itt kötöttem ki. Most azt hiszem szándékosan. Sőt,tudom. Nem való nekem ez az éljünk normálisan dolog. Nagyon nem. Szeretem a rendet magam körül. Tudom mikor kelek mikor mit csinálok hova megyek...percre pontosan. Ez ad biztonságot..ésha az ember nyit az emberek felé akkor ez az egész megborul..keresztül húzzák az én biztonságos kis felépitett életemet. Amitől feszült leszek mert nem tudhatom mikor jön valaki,mikor ir rám mikor hiv fel mikor mitől csűszok el a napirendtől...lehet nagyon beteg vagyok...de most az volt a legjobb védekezés h mindenkit sikereresen elmartam magamtól...néha persze rossz egyedül. De tudom igy nem eshet bajom. Megpróbáltam...de nekem nem megy...igy is van elég kinom. Pisti minden nap azt fujja h elköltözik miattunk...beszélnem kéne velük h mi megyünk el..h miattunk senki ne érezze rosszul magát. Most ettől rettegek. Megint el innen a semmibe. Ezért is jobb egyedül..inkább szándékosan lökjek el mindenkit mint hogy búcsúzkodni kelljen azzal a tudattal h ezeket az embereket se látom soha többet. Azt már nem birom. Gyerekkoromtól búcsúzkodom...elég volt. Igazából most mindenki utál ami persze fáj...mert titkon az ember remenykedik valami csodába...valamibe. Ami végre megtöri ezt az egész átkozott ismétlődést. Én már olyan nagyon fáradt vagyok. Olyan jó lenne végre valahol megállapodni...tudni azt h megérkeztem innen már nem megyek tovább. De most még menni kell...pedig probáltam elfogadható lenni...annyira akartam..de semmi se jó. Most az a baj h nevelem a gyerekeket eddig az volt a baj h hagytam h ők tegyék...most az is baj h nem nyomkodom a telómat. Sehogy sem vagyok jó. Sajnálom magam...dehogy sajnálom basszus. Csak félek. Anya is...azt mondja h elfogadja h beteg vagyok de közbe meg olyat kér amit én nem tudok megcsinálni...attól se kérjük h öleljen meg akinek se keze se lába...tőlem miért vár olyat amire képtelen vagyok??? Na bőgés itt befejezve. Minden jó lesz. Biztosan jó lesz....