Kirakós

Olyan ez. Mint egy ezer darabos puzzle és kiöntöd de idegesít h sehogy se akar összeállni a kép kapkodva keresgéled a széleit hogy legalább valami formája legyen..aztán lassan minden a helyére kerül. Csak türelem kell hozzá. Legjobb játék a világon. Így van ez azzal is ami itt van bennem. Volt ezer kis darabon egy kupacba és nem tudtam beilleszteni őket. Mert kapkodtam ,mert most akartam ,mert gyorsan túl akartam lenni rajta nem az hajtott h lássam egybe a képet ,hanem h legyen már vége mert utálom. Na ezt így nem lehet.
Nagyon padlón voltam tegnap. Ennek is vannak fokozatai. Na tegnap a legvége volt. Ha lett volna itthon megfelelő mennyiségű gyógyszerem megint megeszem h elmúljon végre az a kín. De nem volt. Így tomboltam. Meg sírtam. Gabinak meg irtam meg irtam meg irtam...azt mondta ha bajom van irjam le. Lehet h nem neki kellett volna de jó volt h tudtam h valakinek irom nem csak úgy. Aztán már ahoz se volt energiám h irjak. Lefeküdtem és nem tudtam abbahagyni a zokogást. Olyan dolgok jutottak eszembe..pl Dani meg sok ember a múltból és sok sok fájdalom és olyan volt mint aki ezer év bánatát siratja..és egyszer csak elmúlt. És kezdett rend lenni...és az a baj hogy elcsesztem. Rohadt sokáig voltam ,mutattam azt h nekem aztán nem fáj semmi mert bírom én. De nem bírom. Sírni kellett volna februárba törni zúzni kínomba valakivel beszélni erről..nem rakosgatni..anyának se nyelni kellett volna másfél évig hanem kinyitni a számat mint régen. Lehet h sokkal szerethetőbb ez a Bea viszont a régi meg nem kinlódott ennyit. Utáltak a nagy pofámért ,meg a sok konfliktusomért utáltak mert mindent félvállról vettem utáltak sok minden miatt. Viszont jogosan. Mert azt érdemeltem. Tudtam h azt amilyen vagyok nem lehet szeretni igy nem pityeregtem félpercenként ,nem csüngtem a pasikon ha láttam h nem kellek eléggé tahó lettem és tudtam mit várhatok. Most nem így van. Most hajtok h megfeleljek és így baromi sokszor esek pofára. Arany középút kéne az ördög meg az angyal közt csak van valami még? De amúgy is az a lényeg h összevakartam magam. Nem tudom néha h honnan van erőm ennyi sok sok év után is újra felállni. Teljesen reménytelen a helyzetem. Ezen ha megfeszülök se tudok változtatni mert nem rajtam múlik h mennyibe kerül az albérlet és hogy mennyit tudok összevakarni hozzá. Ez nem azon múlik mennyire vagyok gyenge vagy erős vagy mennyire akarom meg nem adom fel...ilyen szitu még nem volt. Mindig tudtam hogy akár mekkora a szar anyához haza mehetünk. Most nem lesz ilyen. Ettől egy mentálisan ép ember is kiborulna,mert nem rólam szól,hanem a gyerekekről. Ha én meg is érdemlem h szenvedjek küszködjek,ők nem!! És a tehetetlenség nagyon kikészíti az embert főleg ha közeledik a rettegés tárgya és plussz meg van fűszerezve egy jó nagy adag egyéb szarral. De majd lesz valahogy. Mindig van valahogy :) az a lényeg hogy jön a karácsony ,a gyerekek nem betegek ,van aki szeret és van akit szerethetek..a többi meg ezek nélkül úgyse érne semmit :)
A Windows Phone-telefonomról küldtem