Hát itt tartunk...időt adtam neki. Tudod ez megint vicces...ez az egész szörnyen vicces...vagy inkább egy hatalmas tragédia vagy már nem is tudom...ő sem tudja..nem egészen úgy volt ahogy gondoltam...biztosra vettem h simán enged elmenni...de úgy ölelt úgy csókolt mintha az élete múlna rajta...persze ez nem változtat azon a tényen hogy nem változik semmi. Búcsú szex..ezt soha nem szabad...mégis belementem...egy kacsintás és gyengülök...tudom h fog keresni...azt is tudom h miért..ezzel csak az a baj h én már nem akarom hallani h miért nem kellek se hallani se olvasni nem akarom azt h átgondoltam nézd bea...van olyan h több fájdalmat már nem bír el az ember..ezektől a mondatoktól az is jobb ha soha többet nem keres az sem fájna annyira azthiszem..vagyis tudom..mert most h elköszöntem én azzal a tudattal indultam haza h soha többet nem látom őt...kedvem lett volna egész nap céltalanul bolyongani a városba..csak haza ne kelljen jönni...nem akarok emlékezni és itthon mindenről eszembe jut...legalább anya ne lenne itthon hogy maradnék magamra a kínommal..de mosolyogjak mert muszáj...szeretném megállitani az időt..vagy beletekerni..mondjuk vagy 500napot..nem akarom..nem tudom hogyan ,hogy honnan vegyek erőt ahoz ami következik...mert ha legalább csak ez az egy dolog nehezedne rám...de ez igy sok..nagyon sok. Megint menekülnék...de nincs hova nincs mibe...pedig sürgősen találnom kell valami kapaszkodót...
A Windows Phone-telefonomról küldtem
A Windows Phone-telefonomról küldtem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése