Hol tartunk?

Ott ,hogy összezavarodtam...megint nem tudom hogy ki is vagyok én..vagy hogy tényleg jobban vagyok e? olyan zavar van a fejemben ,hogy az már fáj...na mert este azért sikerült megbeszélni a dolgokat...vagyis félbeszakadt, de a lényeget megtudtuk beszélni azt gondolom...én sajnálom...nagyon sajnálom a Tomit..mert ez az ember iszonyatosan szeret engem..én meg olyan magasra rakom a lécet h kb lehetetlen megugrani...most ezt érzem...meg azt is hogy nem irreális az hogy csak annyit szeretnék ,hogy szeressen...na ez elég zavaros mi? az...mert ha tudom h szeret mit akarok még? hát ez az... azt mondta ,hogy ő még ilyen szeretethiányos emberrel nem találkozott...ez elgondolkodtató...maga a tény ,hogy megint egy tünet..hogy az hogy jobban vagyok csak illúzió..és rosszabbul vagyok mint bármikor mert azt se látom ha tünetezek...vergődök itt magamnak...mert látom én ,hogy mások hogyan élnek ,hogyan szeretnek de nekem meg nem megy az...mert beleszakad a szívem.és fáj...mert igaza van...mert látom hogy akarja hogy megadja nekem azt amire vágyom..,,engem még ennyire nem szerettek...és mégis mit csinálok??? folyamatosan elégedtlenkedek...pedig olyan baromi egyszerű lenne a megoldás...és el is mondtam hogy tudnám kezelni..mert szar napja van? mit kéne tennem? mosolyogva békén hagyni ...pihenjen csináljon amit akar...ennnyit kéne...én meg? hát miért tenném azt amit tudom hogy kéne? a hülye picsa befeszül mert ő befeszül amitől ő mégjobban befeszül amitől én mégjobban és ez így egy hatalmas feszüléslavinát indit el...pedig csak annyit kéne ilyenkor hogy nem azzal foglalkozom ő mit érez hanem azzal hogy én hogy reagálok...mert...na most ezt muszáj megfejteni...szóval mit érzek mikor ő ezt csinálja? félek...félek hogy velem van próblémája...hogy a kapcsolatunkkal van baja...pedig sokszor tudom is hogy mitől feszül. ilyenkor azt kellene hogy átgondolom hogy tettem e olyat ami miatt lehetek én a probléma forrása...ha nem akkor nincs okom félni...és hát ha nagyon belegondolok...és hagyom hogy azok az emlékek előjöjjenek amiket nem engedek akkor ...akkor mindjárt sírok...mert ez csak egy kóros beidegződött reakció egy emlékre és hát ő nem az az emlék és ez a szitu nem az a szitu és ő főleg nem xy...ő nem az anyu hogy ha nem szól hozzám hogy ha durvábban szól akkor velem van problémája és tényleg elcsesztem valamit alul teljesítettem nem feleltem meg az elvárásoknak...nem is a jocó aki kb ugyan ez volt..nem tudtam mindig a maximumot adni senkinek...mert ember vagyok ...ők meg elvárták és ha nem sikerült...a legapróbb hiba után már nem szerettek...és ez nem valami paranoid gondolat..ez így volt...akkor rámzúdították az összes hibámat azt is ami nem is létezett talán soha akkor nem látták bennem a jót rögtön csak egy selejt voltam aki nem tesz eleget nem elég hálás stb....ha ebbe élsz tíz évig meg utána is akkor ez már olyan természetes lesz...megtanulod h nem hibázhatsz h szeressenek mindig a maximumot akarod mindenben...és már rettegsz a leges legapróbb jeltől is ami arra utalhat hogy na most valami mégse volt tökéletes...embernek kéne lenni. valahogy elengedni ezt a kóros megfelelési kényszert...mert ez már az...tudni hogy hibázhatok...hibázhatok és nem fog összedőlni a világ és nem fognak kevésbé szeretni sem.és Tomi ezt picit félre értette...ő azt hiszi tőle várom a maximumot...pedig nem..hanem magamtól...és nem az a baj h ő ad akkor kevesebbet hanem az amit én gondolok érzek akkor....csak hát ez nem egy egyszerű dolog...mert ez már olyan természetes lett mint ahogy levegőt veszek...pedig tudom hogy nem voltam ilyen..mert emlékszem hogy volt amikor még szabotáltam is azt hogy ne legyek a legjobb valamibe :) annyira nem akartam megfelelni senkinek hogy nagyon...emlékszem csak nem tudom már hogy hogy csináltam...és ha már itt tartunk akkor jön az hogy nem is szeretem magam...csak azt hiszem...mert ez nem is én vagyok tehát eleve nincs is sehol akit szerethetnék....csak az van h mindig tökéletesnek kell lenni..egy szerep...amit abba kéne hagyni mert itt már nem kell....neki nem kell. és tévedtem hogy ez is az mint a többi hogy tanitok..itt nekem kell tanulni...sokat tanulni arról hogy mit is jelent szeretni valakit..és ő nagyon tud szeretni...
én tényleg vele képzelem el a jövőmet...azt hogy együtt megöregedni...meg mindent...és nem akarom elszúrni....csak nehéz lesz...ez is...de hát mi minden volt már nehéz igaz? pl leküzdeni azokat a dühkitöréseket..megtanulni kezelni az indulataimat..az baromi fáradtságos meló volt...csak akkor kaptam irányítást tudtam hogy fogjak neki...most lövésem sincs..csak kattogok...vicc hogy én magam vagyok a saját démonom...hogy a saját érzéseimet kellene legyőzni akkor...de nagyon fontos nekem ez az ember...tehát fog menni...elmenekülni meg elcseszni meg feladni tényleg egyszerűbb lenne...de nekem ő ennél sokkal többet jelent. és annyira sajnálom hogy tegnap úgy kiborultam...és hogy neki ez fájt...mert soha nem akarom bántani...a legjobb ember akit ismerek..és nem baszhatom el csak azért mert voltak rossz éveim...és rosszul szerettek...rossz embreket engedtem közel...na meg nekem is jobb lenne az ilyen baromi rossz érzések nélkül...és lehet hogy ez lenne a legfontosabb...én...hogy én jól legyek ,mert akkor tudok csak adni...adni amennyit lehet...mert ő az aki tényleg megérdemli. ha tudná mennyire szeretem....