Újra reggel..

Aludtam. Most nem emlékszem az álmomra ,csak arra h fárasztó volt. Második kv. Hideg. A madarak már ébredeznek . Indulnak melóba az emberek az ereszről csepeg a víz. Jó itt kint. Néha eszembe jut hogy ha ez a terasz mesélni tudna ...mennyit ültem én már itt porig összetörve nyüszitve zokogva...vagy boldogan vigyorogva...erről meg az jut eszembe h Tomi posztolt egy Csernus okosságot. "nem tompítom nyugtatókkal"...nem idézem mindenki ismeri...sirdogálás...hm...van olyan ...meg olyan is h bekapsz egy bogyót aztán jobb...de van az a fájdalom amit semmi sem tompít. Csak szeretnéd. Nem menekülhetsz alkoholba se drogba se gyógyszerbe mert csak marja a mellkasod és orditanál kínodba...hiába adtak aznap bent is annyi injekciót..egy dekát nem tompult ez amit érzek...szóval Csernus sem tévedhetetlen..mert van mikor nem is tudsz mást tenni csak befogadni azt ami fáj. Hogy magamat sajnálom e? Lehet..az is benne van...meg az h elvesztettem..h nem tudtam jól szeretni ,h nem tudtam segíteni,fáj h nem horkol mellettem h nem várhatom haza hogy nincs többet semmi ami együtt volt...elveszett egy pillanat alatt. Ez nem az h magamat sajnálom...hogy ő magát sajnálja e? Az más kérdés...az biztos h nem tompit semmivel...de nem is mer érezni..az se jobb...mikor Danit elvitték aznap a szülőszobán akkor is azt éreztem h ebbe belehalok...a belgyógyon is csak fuldokolva zokogtam h nem kell nyugtató...mert nem pótolja Danimat azt h nincs..h egyik percbe ott dobogott a kis szive bennem aztán nincs többet soha többet..ez is egy pillanat...h az ilyeneket lehet e tompitani ? Nem hiszem. Ezek csak fájnak...egész életedbe..ha nem piszkálod ha nem beszélsz róla nem gondolsz rá idővel jobb...de pl mai napig sirnom kell ha kisbabát látok. Tesóéknál is fogtam Zentént és akkor nem is Tomi miatt zokogtam csak potyogtak a könnyeim megállithatatlanul,fogyott a levegő...mert én őt soha nem foghattam a karomba...látom képeken videókon ismerhetem majd...de az nem ugyan az. Tomi is..itt van ,itt lesz...de ez sem lesz már olyan mint volt...nekem ő pont úgy fáj mint mikor a gyerekemet vitték el...és ezek a sebek nem gyógyulnak...csak maximum nem véreznek minden nap. Elveszteni azt akit mindennél jobban szeretsz úgy h nem érted mit hibáztál h miért veszi el az élet nagyon szar...mert még mindig csak azt tudom h azt hibáztam h szerettem...Danit is pedig tudtam h soha sem ölelhetem..és Tomit is...pedig mindig tudtam h hiába szeret egyszer szakitani fog...és akkor kinevetnek mikor azt mondom h hülye picsa vagyok...hát pedig az...mert szeretni nem szabad...Zsófim is itthagyott pedig ,tudom ilyet nem mondunk ,de ő volt a mindenem az én kis buta cicám...mégsem volt elég neki h szeretem...pont ez volt a baj...akit szeretek eltűnik...ennyi a tanulság...fasza történet...

A Windows Phone-telefonomról küldtem