Éjszaka van, sötét éjszaka és síri csend! Az ágyamban forgolódok, sehogy se jó. Legalább két órája vergődöm már így. Nem tudok aludni. Már megint nem jön a szememre álom, pedig már napok óta nem alszom! Kattog az agyam. Gondolj valami másra, vagy inkább ne gondolj semmire, csak aludj már!!!
Beszívom a levegőt, kifújom a levegőt, szép lassan... jó... mindjárt alszom... mindjárt... nem kényelmes így, megfordulok. Most kinek hazudok? Nem tudok aludni, mert csak egy dolgon jár az agyam. Csak RÁ tudok gondolni egyfolytában!
Ez így nem megy, pedig bevettem már két altatót. Aha, semmit sem ér! Felkelek az ágyból, nem kapcsolok villanyt, kinyitom a ruhásszekrényt, a sötétben is megtalálom amit keresek. A pólók mögé dugtam el, extra erős nyugtatót. Mély depresszióban lévőknek írják fel. Igaz már ebből is bevettem ma egyet, de most kell még egy! Kibotorkálok a konyhába, kezemben a méreg erős gyógyszerrel, beveszem egy pohár vízzel.
Kinézek az ablakon, fél hold van. Legalább telihold lenne. Igaz, akkor elvileg még nehezebb elaludni, de legalább gyönyörködhetnék a látványban. Állok és nézek a távolba. Nézem a csillagokat, meg a holdat. Csak ő jár a fejemben! Nem tudok elszakadni a gondolattól... Hirtelen bekapcsol mögöttem a hűtő kompresszora. Összerándulok, megijedtem! Körülbelül félóránként kapcsol ki és be, tudom, de most úgy megijedtem tőle, mint egy kisgyerek. Szörnyű! mindig keményen viseltem az élet pofonjait és most itt állok és megrémülök a hűtő zajától?
Leroskadok a konyhában az ablak alá, a radiátor mellé. A földön ülök és nézem, ahogy a holdfény megvilágítja a konyhabútort. Milyen érdekes, még soha nem láttam ebből a szemszögből a saját konyhámat. Még soha nem ültem itt a földön, főleg nem éjszaka egyedül. Kezem a homlokomra rakva, jár az agyam. Bevettem a nyugtatókat, már rég aludnom kéne, de én csak rá gondolok. . Én meg itt magamban az emlékekkel, a magánnyal, a holdfényben hallgatom azt a vacak hűtőt! Teljesen kivagyok! Ránézek az órára. Három óra, negyven perc. Remek. Holnap megint hulla leszek. Pedig már a saját barátaim is azt mondták, hogy lepukkantan nézek ki. Táskásak a szemeim, fogytam. Valóban fogytam, nem is keveset. Persze, hisz napok óta nem csakhogy nem alszom, de nem is eszem. Csak iszom a cukros löttyöket, hátha abból nyer egy kis energiát a testem. Most is korog a gyomrom. Jaj ne! Nincs kedvem enni. Úgy is jóllakok két falattal, aztán fél óra múlva ismét éhes vagyok! Micsoda elrontott szerkezet az ember! Miért nem találtak fel egy tablettát, amit csak beveszek és kész, meg van oldva a vacsora. Nem akarok most enni.
Fázom is. Reszketek, mint a kocsonya. Lelki bajom most már rendesen fizikai rosszulléthez vezet. Nem eszem, nem alszom, fázok, hulla fehér vagyok, nem bírom tovább! Ő meg boldog!Hogy fordulhatott ez elő? Hogy történt mindez? Nem is értem! Csak jöttek az események egymás után, és én most itt szenvedek... Kikapcsolt a hűtő kompresszora.
Írjak neki? Mit tudnék még csinálni? Á, te is tudod, hogy már semmit, ez a hajó már nagyon messze van... de hátha mégis! Ne alázd meg magad még jobban! Miért, mit veszthetek? Az önbecsülésedet, te marha! Nem hiszem el, hogy nem tudok valamit kitalálni! Én mindig kitalálok valamit! Megint bekapcsolt a hűtő...
Te jó ég! Már magammal beszélgetek? Skizofrén lettem? Megőrültem? Hú, de hideg van, közben a gyomrom is korog. Na jó, iszom egy pohár tejet, talán az elég lesz. Benyúlok a hűtőbe, kiveszem a tejet. Ez jó volt, legalább a gyomrom nem fáj már annyira. Visszaülök ide, az ablak alá. Jó kis hely ez. Emlékképek. Neki van a világon a legszebb mosolya. Milyen jó is volt... Kikapcsolt a hűtő. Mi az isten van ezzel? Ilyen sűrűn kapcsolgat?
Álmos vagyok, de nincs kedvem visszamenni az ágyba, valahogy jó most itt az emlékeimmel. Remegek, fázom, fáj a fejem, a szemem könnyes. Úgy érzem, mintha rajtam kívül mindenki aludna. Nem csak itt, hanem az egész bolygón, minden ember! Csak én vagyok fent egyedül, magányosan. Mintha tök egyedül lennék az egész földön, aki most fent van. Mindenki más alszik. Nem tudok szólni senkihez, nem segít rajtam senki! Nem hiszem el, hogy ennyire megvisel. Kemény voltam sokáig... Azt hiszem most sem konkrétan ő, hanem ez az egész! Ahogy alakultak a dolgok, már ő előtte is... Az utóbbi egy év katasztrófa volt... Hogy jutottam idáig? Abból a magabiztos, sikeres emberből, hogy lett az ablak alatt remegő, gyámoltalan, gyenge kisgyerek, akinek most érzem magam? Egy senki! Egy nulla! Egy gyámoltalan, síró kisgyerek. Azt hiszem eljutottam a legaljára! Ez talán a legalja annak a bizonyos hullámvölgynek, ami után már csak jobb jöhet! Mélyen vagyok, lent a tengerfenék legalján. Legalul.
Sírok, és remegek egymagamban a földön ülve egy alsónadrágban. Ha most látnának az emberek... soha nem voltam még ÍGY összetörve lelkileg! Én ezt nem bírom!!! Valaki segítsen már!!! Ez a rohadt fullánk bele szúródott a lelkembe és nem tudom kivenni, nem tudom kihúzni! A mérgét szép lassan csorgatja lelkembe! Sírok. Kérlek, segíts! Fáj, rohadtul fáj!!!! Hagyjál már békén, tűnj el innen, nem érted?! EZ ÉGET! Mar, mint a sósav! Á, nagyon fáj, marja mindenem!!! Hát senki nem hallja a segélykiáltásomat? Kérlek... Hagyjál békén, menjél már el innen!!! Kérlek! Ne bánts tovább, nem bírom... Én ezt tényleg nem bírom... Sírok és csak sírok... Most már zokogok. Kitör belőlem, és nagy oroszlánkönnyek potyognak a mellkasomra. Rázkódom, remegek. Még mindig mar és éget, de próbálok nagyokat lélegezni... Talán enyhül már egy kicsit. Talán elmegy, és itt hagy végre, összetörve, kifacsarva... Te nyertél! Te vagy az erősebb, csak menj már! Nem tudok mit tenni, feladom! Vergődöm a földön, a konyha hideg talaján.
Aztán enyhül egy kicsit. Lassan elállnak a könnyeim.
Na, most meg szipogok. Hol van egy zsebkendő? Az a rohadt hűtő meg megint bekapcsolt. Tudod mit, nem kell zsebkendő, én fel nem állok innen... Csak szipogok... Ő bezzeg éli vidáman az új életét. Nem kellett volna... Nem... De már minden mindegy!
Jól van. Kezd visszatérni belém a lélek. Talán nem halok meg itt a padlón, talán jobb már egy kicsit. Nem akarom, hogy visszajöjjön az érzés. Most nem akarok semmit!
Jé, milyen érdekes, egyre nagyobb erővel világít a hold...
Bim-bam, bim-bam, bim-bam... Mi ez? Hol vagyok? Mi van?
Úr isten! Elaludtam... Aludtam egy órát? Reggel hét óra, szól az ébresztő! Ó, hát akkor nem a hold világított erősebben, hanem a nap kelt fel, amikor bealudtam itt a konyhában, az ablak alatt, összeroskadva. Istenem, de rosszul vagyok! Mennem kell dolgozni. Hú, most pedig, hogy tudnék aludni!!! Most semmi másra nem vágyom, csak a puha párnára, meg paplanra. Hú de jó lenne most aludni. Készen vagyok. Alig élek. Le kell tusolnom, valami „emberféleséget" kéne varázsolnom magamból, aztán irány a meló!
Egy óra alvás után beérkezem a munkahelyemre. Mű mosoly az arcomra erőltetve, köszönök a kollégáknak, barátoknak. Az egyik megszólít:
- Hú de vacakul nézel ki! Minden rendben?
- Persze -mosolygok- minden rendben, semmi gond!
- Biztos, mert nem úgy nézel ki! Minden ok?
- Jól vagyok, semmi gond! Ne aggódj! Köszi!
Jól vagyok... jól... most már egy kicsit jobban... Talán napról napra, egyre jobban...
A Windows Phone-telefonomról küldtem
