Neked.....

Egy darabig ültem bent és néztem ahogy alszol. Kedvem lett volna odamenni és megölelni téged,nem törődni azzal ,hogy fáradt vagy...de nem tettem..viszont néztelek és gondolkoztam. Rajtad...rajtunk...ezen az elcseszett istenverte életen. De főleg rajtad...segiteni nem tudok,nem tudok varázsolni és eltüntetni egy csettintésre onnan  aszivedből ami fáj. Ha lehetne ,megtenném...de a Nagyfőnök ilyen hatalmat nem adott....de kaptam türelmet ,meg egy nagy adag megértést és annyi sok szeretetet ide bentre ,hogy ha csettintésre nem is...de idővel begyógyitom azokat a sebeket....és ha nem lesz az a sok ragtapasz meg heg akkor látni fogod te is ,hogy milyen jó ember vagy. Én tudom...lehet ,hogy néha elbújsz az önző dög álarc mögé ,ami lássuk be nem is baj...mert mondtam reggel is ,hogy ha tanulnom kell tőled akkor ez a lecke..hogy kicsit többet számitsak csak én....kell ,hogy az ember tudjon önző lenni ha boldogulni akar..kell a "leszarokmindent" világnézet is...a kinti életbe igen...de ha otthon vagy le kell venni azt az álarcot ,mert ahogy Müller bácsi irta rádnő...itthon úgy vagy szeretve ahogy vagy ...és ha fent is van ez a" kihanemén" maszk akkor is látni lehet téged...ha nem igy lenne,ha nem látnám a valódi éned nem szeretnélek ennyire..lehet ,hogy nem kaptál olyan baszott nagy pofonokat ,mint én ,az is lehet ,hogy erősebb vagyok mint te..de ha nem arányokat nézünk ,hanem érzéseket amiket az élet belekarcolt az ember szivébe akkor nagyon hasonlitunk...ez azért jó ,mert tudom,hogy tudok neked olyan jövőt adni amiben megváltozik az a torz kép magadról ott bent...igen! én is azt mondtam hogy adj szebb jövőt ,ird felül azt sok szart amin átmentem...de nem kérhetek ilyet addig még magadat nem fogadod el...ez rossz szó..szeretni kell magadat. Sok évig utáltam magam...gyerekkoromtól kezdve. ahogy te is mondtad az volt h akkor is én voltam a hiba ha én voltam a megoldás...selejtes gyerek voltam,selejtes anya,selejtes feleség,selejtes munkaerő stb...mindenkinek egy kétlábon járó hiba voltam rám volt irva tuti hogy okoljatok engem :D nem tudom...azt tudom hogy borzasztó mikor el is hiszed hogy ez igy van....hogy te alkalmatlan vagy hogy te mindig elcseszed....nem szabad elhinni...egy percig sem. most gondolkozom hogy csináltam hogy megszerettem magam. nekem kellett a zárt ehez..az hogy tényleg azon zokogjak hogy odáig jutottam azzal hogy hittem ezeknek az embereknek hogy feladtam ,hogy meg akartam pattani ebből az életből...akkor végigpörgettem az életem kis filmjét és vállon veregettem magam hogy igen is én egy baszott erős nőszemély vagyok aki eltaposhatatlan ezt most ragozhatnám de nem rólam van itt szó...az a lényeg ,hogy plussz jött még valami ill. valaki aki azt mondta hogy engem biztos isten küldött hozzá ,hogy én egy angyal vagyok...ő volt az első aki meglátta bennem az embert...nem mondom h innentől kezdve minden fasza volt zuhanni néha kell..viszont átértékelődött bennem minden..mert ha ő látja akkor biztos ott van az az angyal bennem..valahogy igy történt és mikor jött megint a gondolat hogy mit szúrtam el erőt vettem magamon és arra gondoltam h fasza csaj vagyok mert még élek és még mindig van erőm felállni és még mindig tudok szeretni és sirni meg nevetni akár magamon...ezt nem sok ember mondhatja el magáról sajnos...és ha ez igy van hogy bennem van egy ilyen csoda ,hogy nem tudják elvenni a hitemet hogy csakazértse leszek felnőtt aki elfelejt örülni az apró dolgoknak mert tényleg a legnagyobb bánatot is képes felülirni egy pillanatra egy szép szivárvány pl...és ha ez igy van akkor én egy nagyon szerethető ember vagyok és ha senki nem szeret akkor majd én szeretem magamat...valami ilyesmi lenne a titok...meg az hogy azért legyen valaki aki ott van az első nehéz lépéseknél és fogja a kezed és ha világod darabokra is hullik és a sötét gödröd mélyén csücsülsz kirántson és segitsen reálisan látni a dolgokat megöleljen esetleg bontson egy sört :D én nem megyek sehová...maradok és akkor is fogom a kezed ha néha ellököd majd..és akkor is szeretni foglak azokon a napokon is amikor picit sem érdeméled meg ,mert mondjuk az én szivemre mérsz hatalmas ütéseket...nem tudok mást adni csak a szeretetemet meg a mosolyokat..másom amúgy sincs... de ezeket holt biztosan bármi legyen is ,bármit hozzon is ez a hülye élet. azt kérted hogy lássak a könyved sorai mögé hogy olvassalak...megkaptad...látom azt hogy mennyi szeretet van ott és fájdalom mennyi seb mennyi ki nem mondott harag látom azt a kisfiút aki annyira meg akar felni aki annyira szeretné ha szeretnék és rohadtul eltévedt ebbe a világba azt aki fél már a jótol is,aki fél szeretni ..( lehet hogy ezt takarja az amit lustaságnak neveztem )aki elhitte hogy nincsenek csodák .. pedig csoda minden nap van,akkor tűnik el ha akkor nem látod ha nem hiszel benne.az hogy én jöttem a te csodád...vagy egymás csodái vagyunk..nem tudom...de azt igen hogy  neked se ártana olvasni ezt a könyvet ,jó a történet :) ja és van még valami...volt aki szebben megfogalmazta ezt az egészet ,mint én..lehet mégsem tudok irni :D    ő lenne az : Mese a sündisznóról, aki arra vágyott, hogy megsimogassák

(Nem csak gyerekeknek)

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt; legalábbis ezt tartották róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdő állatai már nem is tudták, honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni. Egyszerűen csak biztosak voltak benne. Egymás között csak morogtak rá, és ha néha mégis szóba elegyedtek vele, legfeljebb csak az időjárásról folyt a kurta társalgás. Azt viszont soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni tőle: fáj-e a szíve. 
Pedig bizony nagyon fájt a szíve. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák. De a szúrós tüskéktől senki sem fért hozzá. Valaha régen akadtak néhányan, akik megpróbálták, de ahogy tüskéivel megbökte őket, mind megharagudtak. Azóta senki sem próbálkozott. 
Így éldegélt a sündisznó napról napra és évről évre, míg egyszer éppen az erdei ösvény egyik szélétől igyekezett a másik felé, amikor vidáman ugrándozó lépteket hallott: egy kislány közeledett, aki szinte repült lefelé a lejtőn, s közben egy víg dalocskát énekelt. 
Amint a sündisznó észrevette a kislányt, abban a szempillantásban összegömbölyödött, amint ez már szokása volt. 
A kislány csak ekkor figyelt fel a tüskés gombócra. 
Süni! kiáltott fel nagy örömmel, és leguggolt a sündisznó mellé. 
A sündisznó szerette volna szemügyre venni a kislányt, de az orrát sem merte kidugni. 
Kedves Süni, bújj elő a kedvemért kérlelte a kislány szeretnélek megsimogatni!
A sündisznó szíve megdobbant a tüskék alatt. Ilyesmit már olyan régen mondtak neki, hogy talán nem is mondtak sohasem. Már majdnem kidugta a fejét tüskés páncélja alól, de valami mégis visszatartotta. 
A kislány tovább kérlelte. 
Kedves Süni, kérlek Csak az orrocskádat hadd érintsem meg
A süninek könny szökött a szemébe. Szerencsére nem láthatta senki biztonságos rejtekében. Valami kedveset akart válaszolni a kislánynak, már a nyelvén is volt, aztán mégis más lett belőle. 
Hagyj békén. Engem nem lehet megsimogatni morogta, és abban a pillanatban meg is bánta, de nem volt ereje bocsánatot kérni. 
A kislány elszomorodott. 
Ne haragudj rám, én csak jót akartam
Persze, persze, hm; mormogta a sündisznó, mert nem tudta, mit is mondjon. 
Hát, akkor Isten veled, kedves Süni. Talán majd máskor
És a kislány továbbindult, egy kicsit lassabban, mint ahogyan jött, de az erdő szépsége hamarosan visszaszerezte jókedvét. 
A sündisznó a távolból még hallotta dudorászását. Szeretett volna utána kiáltani: Gyere visszaaa! De egy hang sem jött ki a torkán. 
Teltek-múltak a napok, és mindegyre ez járt az eszébe:Talán majd máskor. Magának sem merte bevallani, de a szíve mélyén egyre csak arra várt, hogy a kislány egyszer majd visszatér . 
S a kislány hamarosan visszatért. Most már messziről észrevette a sünit. Halkan és óvatosan közeledett, nehogy megijessze. 
A süni is észrevette a kislányt. A biztonság kedvéért most is összegömbölyödött, de előzőleg még titkon alaposan szemügyre vette a várva várt jövevényt. 
Csak úgy vert a szíve a tüskerengeteg alatt. 
A kislány halkan és finoman ereszkedett le mellé. 
Itt vagyok suttogta. 
A süni borzasztóan izgult, hogy megint elrontja az egészet. 
Hát Isten hozott; mondta akadozva, és nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült kimondania.
Most megengeded, hogy megsimogassalak?
A sündisznó összeszedte minden bátorságát, és félénken kidugta az orrát. 
A kislány feléje nyúlt, hogy megsimogassa, de amint a keze odaért volna, a sündisznó összerezzent, visszahúzta az orrát, és meredező tüskéi a kislány ujjába szaladtak. Még a vér is kiserkent belőle. A kislány feljajdult, ujját a szájába kapta, és sírva fakadt. 
Látod, mondtam én, előre megmondtam morgott a sün , jobb lett volna, ha sohase szólsz hozzám. Menj innét, hagyj magamra!
Hálátlan vagy és igazságtalan! És utálatos! sírt a kislány, és elrohant. 
A sündisznó most már kétségbeesetten kiabált utána. 
Várj! Gyere vissza! Én nem akartam!! Nem így akartam Én világéletemben arra vágytam, hogy megsimogassanak! Soha senki nem simogatott meg! Te voltál az egyetlen, aki. . . . 
Már nem tudta folytatni. Hangja zokogásba fulladt. Csak úgy rázkódtak a tüskéi. 
A kislány még mindent hallott. Mégsem fordult vissza. 
Szaladt, csak szaladt, amíg egy patakhoz érkezett. Tovább már nem bírta a lába. Leült egy kőre a parton, és hatalmas könnycseppeket hullatott a patak vizébe. 
A patak meg csak halkan locsogott, és magával vitte a könnycseppeket. 
Így ült ott egy darabig. A patak olyan halkan locsogott, hogy egyszer csak a szívében is csend lett. 
És akkor fülébe csengtek a sündisznó szavai, amelyeket már nem akart meghallgatni. 
Soha senki nem simogatott meg!
Milyen türelmetlen voltam, és milyen értetlen gondolta. Megbuktam szeretetből. 
És újra könnyek gördültek végig az arcán. De ezek már nem a sértettség, hanem a megbánás tisztító könnyei voltak. 
Te voltál az egyetlen, aki. . . . 
Az egyetlen!!
Egy pillanatig még erőt gyűjtött, aztán letörölte könnyeit, és szaladt árkon-bokron át, vissza a sündisznóhoz, s ahogy rátalált, nem törődve a tüskékkel, úgy, amint volt, fölkapta és magához ölelte. A sün meglepetésében még összegömbölyödni is elfelejtett, becsületből még kapálózott egy kicsit, és mondott valami olyasmit, hogy eressz el, vigyázz, meg foglak szúrni, de közben boldogan simult a kislányhoz, még a szíve dobogását is érezte. 
Én így szeretlek téged, a tüskéiddel együtt! És a barátod akarok lenni mondta a kislány, az örömtől elcsukló hangon. 
És csodák csodája: a tüskék nem szúrtak többé! Puhák és bársonyosak lettek, mint a selymes zöld pázsit. 

Mindnyájan félreismertünk mondta a kislány. Te kedves vagy és melegszívű, jó és szeretetreméltó. 
A sün nem is tudta, hová legyen a boldogságtól. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák, de azt legtitkosabb álmaiban sem merte remélni, hogy egyszer lesz valaki, aki magához öleli.       

Na és még annyi hogy nagyon-nagyon szeretlek ! :)