már nem is számolom...fölösleges...még öt nap..így egyszerűbb. most úgy várom ezt a dokihoz menetelt mintha tényleg egy varázslóhoz készülnék..pedig hát csodát nem fog tenni...de ha ír kedély javítót meg nyugtatót akkor már jobb lesz kicsivel. vasárnap óta folyamatosan szorít a mellkasom. hol rosszabb hol jobb kicsit. de pl egy kiadós séta már komoly bajt okoz. na most az van h remélem h pszichés és nem a szívem. de biztos h nem mert vannak pillanatok mikor azt érzem h sírni kéne..aztán meg nem megy...ennek több oka van. pl Tomi..nem akarom kedvét szegni nem akarom h szarul érezze magát ..mert nincs miért mert mindent megtett megtesz h jobban legyek..de megfulladok...alig van levegő...azt érzem h mehetnékem van...ki ebből a lakásból..mehetnék az anyuékhoz h kimozduljak de semmi kedvem hozzájuk..ma már mehettem volna dolgozni is...de az is frusztrál h majd Katinak elmagyarázni h tényleg nem akartam meghalni meg semmi kedvem ahoz h tudom h minden szavamra mozdulatomra stb figyelni fog h biztos jókl vagyok e? ami am jó mert aggódnak értem de rossz is....
holnap meg szülinapom ráadásul...megint eltelt egy év..és baszott szomorú vagyok h igazából megint nulla teljesítmény esetleg egy lépéssel vagyok odébb mint tavaly. van munkám. viszont egy gyerek minusz. van kapcsolatom...amibe egyenlőre nem tudok felhőtlenül boldog lenni hiába imádom meg tudom h szeret. ma sikerült kimondanom azt amit eddig magamnak sem tudtam megfogalmazni. a biztonságérzet hiányzik. de majd meglesz...csak ne lennék ilyen kurva szarul...ettől az is jobb ha csak simán szar kedvem van de ezek a testi tünetek...ez borzalmas. jó lenne egy szem nyugtató. csak h kicsit szünjön ez a szorítás. igazából megint nem kéne ezt éreznem mert most tényleg minden ok...mégis...lehet h csak az bánt h látom h Tomi nincs rendben..és miattam. ok...tudom..azt mondja h tök jó h elmondtam amit érzek gondolok..de mégse mert eddig legalább ő jól volt. meg sajnálom ezt az egészet...nem tudom elfogadni a tényt h ekkora állat vagyok h ennyire elkattantam h megtettem egy ilyet...én tudom h nem akarok meghalni..vannak pillanatok mikor azt érzem h de jó lenne...viszont tudom h így soha...eleve mi az h mindenki itthon van meg nem egy üveg gyógyszerrel futnék neki meg előtte a gyerekeket biztos h elrendezném...ez amit csináltam megmagyarázhatatlan és abszolút nem rám vall. az ilyet elítélem és frusztrál a gondolata is h mégis belefutottam..az meg h egyetlen kép se ugrik be az maga a pokol..legalább hhalványan derengene..de elveszett több óra az életemből...ilyen nincs...kell egy pszichológus...főleg az miatt h már az első négy szem előtti dolgok is csak darabokba vannak meg ott is kiestek részek pedig akkor tiszta voltam...szóval komoly a baj...na mindegy..biztosan jobban leszek. holnap már meló . kimozdulok. Tomi is tud pihenni...megoldjuk...biztosan megoldjuk...ez is csak egy kis nehézség. unalmas is lenne ha nem lennének ilyen fordulatok..na nem ám..élvezném...de gyanus h nekem tényleg nem a nyugis élet lett osztva...bár esély még van rá...
holnap meg szülinapom ráadásul...megint eltelt egy év..és baszott szomorú vagyok h igazából megint nulla teljesítmény esetleg egy lépéssel vagyok odébb mint tavaly. van munkám. viszont egy gyerek minusz. van kapcsolatom...amibe egyenlőre nem tudok felhőtlenül boldog lenni hiába imádom meg tudom h szeret. ma sikerült kimondanom azt amit eddig magamnak sem tudtam megfogalmazni. a biztonságérzet hiányzik. de majd meglesz...csak ne lennék ilyen kurva szarul...ettől az is jobb ha csak simán szar kedvem van de ezek a testi tünetek...ez borzalmas. jó lenne egy szem nyugtató. csak h kicsit szünjön ez a szorítás. igazából megint nem kéne ezt éreznem mert most tényleg minden ok...mégis...lehet h csak az bánt h látom h Tomi nincs rendben..és miattam. ok...tudom..azt mondja h tök jó h elmondtam amit érzek gondolok..de mégse mert eddig legalább ő jól volt. meg sajnálom ezt az egészet...nem tudom elfogadni a tényt h ekkora állat vagyok h ennyire elkattantam h megtettem egy ilyet...én tudom h nem akarok meghalni..vannak pillanatok mikor azt érzem h de jó lenne...viszont tudom h így soha...eleve mi az h mindenki itthon van meg nem egy üveg gyógyszerrel futnék neki meg előtte a gyerekeket biztos h elrendezném...ez amit csináltam megmagyarázhatatlan és abszolút nem rám vall. az ilyet elítélem és frusztrál a gondolata is h mégis belefutottam..az meg h egyetlen kép se ugrik be az maga a pokol..legalább hhalványan derengene..de elveszett több óra az életemből...ilyen nincs...kell egy pszichológus...főleg az miatt h már az első négy szem előtti dolgok is csak darabokba vannak meg ott is kiestek részek pedig akkor tiszta voltam...szóval komoly a baj...na mindegy..biztosan jobban leszek. holnap már meló . kimozdulok. Tomi is tud pihenni...megoldjuk...biztosan megoldjuk...ez is csak egy kis nehézség. unalmas is lenne ha nem lennének ilyen fordulatok..na nem ám..élvezném...de gyanus h nekem tényleg nem a nyugis élet lett osztva...bár esély még van rá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése