mindig minden ugyan az...mókuskerék..rémálom...fasz kivan kategória. hulla fáradt vagyok...szétmegy a fejem szorít a mellkasom...pánikrohamok...egyre több...mert ugyan az!!!! lecke...tanulj barom...de nem akarok..már nem... csak választ akarok..csak egyetlen választ ,csak egy mondatot ,hogy miért??? miért??? itt van...megvillantja hogy na nézd milyen fasza lehetne...de b.meg nem kaphatod meg!!!
nem tudom mikor voltam utoljára ennyire nagyon magányos...tudod milyen baromira tud hasitani mikor ott fekszik melletted az az ember akit a világon mindenkinél jobban szeretsz...de neki nincs szüksége rád? vagyis van...csak nem tudsz közel menni ,mert mintha egy láthatatlan pajzs venné körül...ha sikerül akkor is hamar odébb pőcköl..és csak süllyedsz ebbe a szarba...mert egyre inkább feleslegesnek érzed magad...egyre csak azt érzed hogy valamit megint elszúrtál...hogy már megint kevés a szereteted,kevés a figyelmed ...kevés mindden amit adni tudsz...mert nem emeled ezzel...hanem csúszik..egyre lejebb ő is...60-ból 40 jó nap....ez jó arány? 40 nap alatt felül lehet írni azt amit a maradék húszba elvesz vagy nem ad??? meddig lehet úgy szeretni hogy már rettegsz hogy mikor megy el az életkedve és mikor leszel megint csak egy huszadrangú idegen akihez nem kiván hozzáérni akit nem akar megölelni akivel olyan kimérten hidegen kommunikál mint egy idegennel...meddig tudod csinálni azt ,hogy minden nap úgy kelsz úgy fekszel hogy mikor mondja ki hogy nem megy ,ne folytassuk?? jó egy olyan kapcsolat ahol megint attól kell félni hogy mikor mondják ki h bocs kevés vagy..meg h velem van a baj nem veled?? ezt de sokat hallottam...szép mondat....csak már nem hiszem el...olyan nincs h mindig bennük a hiba ...mert miért kötnék ki mindig ugyan ott ha nem én cseszek el valamit..drága nagyfőnök kicsit rosszul ossza a lapokat...vagy nem tudom...kicsit figyelmetlen ,nem látja hogy nem látom amit kéne...egy egy hülye picsa vagyok akinek reflektorfénybe kell minimum helyezni azt amit tanulni kéne amin változtatni kéne..mert egy máécses fényénél nem látom...de az a legszebb hogy már nem akarom látni...mert nem megy....bekell ismerni hogy nem vagyok eltaposhatatlan se semmi ilyesmi..csak egy ember vagyok akinek van szive és már nem megy..már nincs hely a sebeknek és már nem bírom azt h fáj...és a legborzasztóbb hogy nyomorult egy nő vagyok mert ahoz is gyáva vagyok hogy feladjam....túl nagy terhet kaotam...meghaladja a képességeimet,az erőmet...nem tudok valakit egybe tartani mikor minden napp keményen megdolgozok azért hogy én ne csússzak szét ,mert nem akarok oda jutni ahonnan ide felkapaszkodtam...hogy adjak plussz energiát mikor ami van arra se elég hogy én jól legyek? hogyan??? pedig neki kéne...kéne valaki akinek elhiszi h jó ember hogy értékes hogy szerethető...de nem én vagyok az...ami nem baj..csak baszottul fáj...mert nagyon akartam az lenni akitől azt érzi hogy kerek a kis világ amibe él akitől minden nap azt gondolja h érdemes volt megszületni és érdemes harcolni ebbe a szaros elkúrt életbe akitől mindig van oka mosolyogni...az akartam lenni akit akkor is szeret mikor minden darabokra hullik...elhittem neki hogy ő is azt gondolja h csakis az számít hogy szeressük egymást semmi más...de neki minden más számít csak ez nem...ez kevés...nem tudom mit keres...nem tudom hova szeretne eljutni...nem tudom hogy magyarázzam el neki h pedig tényleg csak a szeretet számít...próbáltam..mindenhogyan próbáltam...de nem megy...nem is akarja az a baj...jó neki így...azt mondja nincs önsajnálat...akkor nem tudom minek nevezzem azt ha valakinek minden gondolata abba fullad hogy mi mindenbe szar hogy miért egy nulla mit baszott el és hogy mennyire nem szereti magát...ez bőven kimeríti az önsajnálat fogalmát...de...ezzel se lenne baj...ha közbe legalább azt nem felejtené el hogy szeret engem...voltam lent...utáltam magam..de ha volt mellettem valaki mindig azon voltam h érezze h szeretem még akkor is mikor ahoz se volt energiám h kikeljek az ágyból és csak sirtam begyógyszerezve...mert nem büntethetek mindenkit nem bánthatok nem gázolhatok játszhatok senki érzéseivel csak mert én selejtesnek születtem...nem tehetem meg ,mert nincs jogom hozzá...mert a másik is ember...ezt soha nem szabad elfelejteni...és érez..nem lökhetem le nem rúghatom az övön aluliakat nem szabad h úgy viselkedjek vele mint egy idegennel csak mert nekem fáj....na de nem vagyunk egyformák...ez a szép az egészbe...és a legszomorúbb meg az h tudom mi a hibám...nincs bennem elég türelem meg együttérzés vagy ilyesmi...bár szerintem csak erőm nincs....csak fáradt vagyok..azért akartam kapcsolataot hogy jobb legyen h teljesebb legyen aki kis világom...hogy szar napokon legyen aki megfogja a kezem és azt mondja nem vagy egyedül...ehez képest ott tartok h azért vagyok egyre rosszabbul mert ő szarul van...és nem hogy nem fogja meg a kezem nem is látja hogy hova lök és megint ez az üvöltő magány..mikor toporzékolnál kinodba azt üvöltve hogy vegye már észre h én is létezem!! hogy én is érzek!!!! vagy ha nem megy akkor mondja ki hogy nem megy! most mondja ki....ne nekem kelljen megint....borzasztó ez...ülsz és tényleg nem tudod megállítani a könnyeidet és imátkozol h ébredj fel...hogy csak most az egysszer ne ez legyen a valóság...csak most ne...de az imák legtöbbször semmit sem érnek...az idő múlik és még mindig nincs ébredés...és még mindig elveszi a levegőt úgy fáj...fáj..mert tudom h mennem kell...a szivem meg megint mint mindig maradna..kapaszkodna a maradék jóba...egy pillantásba egy mosolyba...egy kézfogásba...de az eszem tudja hogy semmi értelme maradni...nem menthetek meg senkit ...soha senkit..mindenki magát mentheti csak meg...és ehez nem kell aszisztálnom...és tudja az eszem h egyre rosszabbul vagyok egyre többet tünetezek hogy hat éve nem volt ennnyi sok pánikrohamom...és hogy az ilyentől messzire kell menni...mert néha önzőséget kell gyakorolni ,mert az a fontos hogy én jól legyek mert nekem adnom kell...mosolyokat ölelést jó szót...mert anya vagyok...nekem egybe kell maradni és bírni mert felelőséget vállaltam életekért akik nem kérték tőlem h megszülessenek...de ha minden energiám felemészti az hogy Ő ...meg a félelem hogy mikor lesz vége...akkor nem tudok helytállni...akkor megint borul a kártyavár akkor miattam szenved az a két kis ember...ehez meg nincs jogom...nagyon szeretem ezt az embert...de mennem kell ha élni akarok...márpedig azt muszáj...muszáj..milyen szó ez igaz??? most még muszáj mert nincs megoldásom arra hogy ha nem lennék hogy teremtsem meg nekik azt amit én nem tudtam megadni...megérdemelnének egy nyugodt családot egy jó anyát sok sok mindent megérdemelnének..mert nagyobn jó gyerekek...azt semmiképp nem érdemlik meg h megint végignézzék ahogy széthullik az éeltünk...megint elbasztam...megint belcibáltam őket valamibe amibe nem szabadott volna...és lehet nem is az fáj ennyire baszottuél h én csalódok ismét...hanem az hogy ők...hogy megint elhitték h lehet jó..jobb...és megszerették ezt az embert...és megint minden eltűnik egy pillanat alatt...én nem ezt akartam nekik...én bármit csináltam azért tettem főleg h a legjobbat adjam amit tudok...és mindig elcseszem....egy jó anya nem okoz ekkorta fájdalmat a gyerekeinek...nem engedi hogy emberek sétáljanak ki folyamatosan az életükből..nem szabadna h azt lássák h semmi sem biztos h mindenki elmegy h mindenki bánt...nem szabadna h ezt mutassam nekik...megint elfelejtettem őket...mert szeretek...mert önző voltam..mert vágytam egy olyan dologra ami nem is létezik...nincsenek se csodák se tündérmesék...nem vagyok hamupipőke és senki sem herceg....mindenki állig felfegyverkezve érkezik és hatalmas sebeket hagy maga után...mert ebbe a kibaszott világba már mindenki más megtanulta h senkit...soha senkit nem szabad közel engedni....csak én nem tanultam meg....ha lenne pénzem már nem lennémk itt kire hazajön..és ez durva...tudom h ezt szeretné...hogy tünjek végre el...mert mióta vagyok csak rosszabbul van...csak h visszakanyarodjak az eredeti gondolathoz....rohadt pénz....bár ötletem van hogy oldjam meg...ér még valamit az a hajszálnyi remény h talán majd lesz jobb? h talán tényleg egyszer engem is fog szeretni valaki úgy ahogy én őt? hogy lesz olyan aki azt érzi h több ,jobb ember csak azért mert én vagyok neki? ér még annyit az a pici remény h értékelni tudják a szeretetem....ér még annyit h maradjak és holnap is felkeljek??? nem...mert az égvilágon senkit nem érdekel.az h velem mi van...mindenki magával van elfoglalva...mindenki...szeretem a gyerekeimet...de ők is csak magukkal foglalkoznak...legyen meg minden amire kinyitják a szájukat..ha nincs akkor böbe csapdos flegmázik hozzám se szól matyi is hisztizik...csak kellek h legyen tiszta ruha kaja legyen aki egybatart mindent aki fedezi az ovit a sulit aki új cipőt vesz aki ...hjaaa...nem számítok senkinek...senki meg nem kérdezi h hogy vagy??? ha ma meghalnék nem hiányoznék ÉN senkinek...az hiányozna amit adtam...de a legborzasztóbb mikor rádöbbenstz h senkid nincs kb...a gyerekeiden meg az apádon kivül...hogy a három emberen kivül mindenki illemből jönne el a temetésemre...és ez nem vicc...fater fogná a fejét h miért nem hitt nekem h tényleg vacakul vagyok...a gyerekek meg...nekik meg az anyjukként persze h hiányoznék...Tomi....ő akkor is magát sajnálná...nem tudom....nem tudom mi a helyes ...mit kéne lépnem...matt....valamit mindenképp kell...valahova indulni kell...mert megfulladok...megint ott tartok h elindulnék...mindegy hová csak el innen...hátha a kínom nem követ....itt sincs helyem....itt se vagyok otthon....tegnap lementem boltba este...és erőt kellett venni magamon h haza jöjjek...kedvem lett volna végkimerülésig bolyongani az útcákon...és ez baj...baj ha ennyire messzire kerülsz attól akit szeretsz...ha a gyerekeid sem adnak annyi pluszt h ne ezt érezd....úgy érzem magam mint egy nyomorult vad aki egy csapdába vergődik...szabadulna...de hogyan? lerágja a lábát...pl....az jó??? nem..mert fáj...de gyógyul...és még mindig jobb mint elpusztulni....nem tudom....most a sokadik csapda után már nincs lábam amit feláldozzak semmim nincs...még harcolnék h kijussak de már nincs hogyan...mondom h matt....ma mondtam neki h elmegyünk...csak azt kértem h jövő hónapig maradhassunk...hogy aztán hová?? van pár hetem megoldani a gyerekeket...átgondolt terv kell mert a felelőség az enyém...és ha eddig nem sikerült leg most adjak nekik olyat ami onnantól kezdve sziklaszilárdan ott lesz és jó lesz és nem lesz több olyan h újra belecibálják őket dolgokba érzésekbe....olyan megoldás kell ahol amibe majd jobb lesz nekik....eddig mindig felelőtlen döntéseim voltak...átgondolatlanul ugrottam bele mindenbe amibe egy kicsit is megcsillant a reménye annak h jobb lehet...ha csak kicsit is..h pihenjek...mert nem birtam...nem bírom...most tervek vannak....tegnap eldöntöttem h végre megírom az életemet...majdnem egy hónapom van rá...nem nekem kell..a gyerekeknek...h majd egyszer értsék h mi miért volt...h tudják h nem voltam ám annyira rossz ember csak tényleg szar lapokat kaptam...hogy ne haragudjanak majd rám...ez a legfontosabb lépés...zsibbadok..és forog velem a világ...nem megy...most van az hogy már tényleg nem megy...voltak jó pillanatok amikért érdemes volt élni...de már nincs ami itt tartson...nincs több hely ennek a sok fájnak...nincs több...én sem tudtam megmenteni magamat....ez az én kudarcom...és senki nem mondhatja h nem akartam...hogy nem tettem meg mindent amit egy ember tehet... simán csak elfáradtam...vesztettem...de hatalmas játékos a legjobb játékos a nagyfőnök..nem szégyen ellene veszteni....elfogyott a zseton bassza meg :D nem tudom....nem tudom mi lesz....fogalmam nincs... csak azt tudom h ez ami most van nem jó...nagyon nem jó....lehet kéne kezdenem valmit a szituval...de nincs energiám...teéljesen lemerültem sok volt ez a 14 év...meg a többi....már nem megy...már fizikailag sem bírom..kimerültem...csak aludnék meg aludnék..és fáj a fejem és em kapok levegőt és már nem csak a lelkem fáradt mint eddig....és ha már a testem is feladja akkor ebbe ennnyi volt.... igaz megigértem h maradok és fogom a kezét....és segítek kijönni a gödörből...de egyszer az életbe én is megszeghetem az igéretemet...bár ez nem olyan lesz...h szevasz odébb álltam!! én csak simán befejeztem....befejezek mindent....és már nem tud itt tartani egy igéret meg semmi....nagyon fáradt vagyok....most rosszabbul vagyok mint a zárt előtt...bár sokkal rosszabbak a körülmények is....mosolygok a diagnózison amit akkor kaptam mielőtt beszedtem azt a sok bogyót...egészséges vagyok...reálisak a problémáim...és ez vicc...mert még beteg se lehetek h legalább felirnának egy két tablettát amit ha bekapokodok akkor elmúlik minden....nem...nekem még ez se jár....csak az átkozott körülmények...személyiségzavar....baszki...ez is mi??? hova ennyi fájdalom??? miért nem kaphattam csak annyit amit elbír a tudatom amit tudok cipelni egy életen át...miért kelle annnyi h ne bírjam el...h összeroppanjak és már az agyamnak is védekező mehanizmusokat kelljen kapcsolni h túléljek...én nem túlélni jöttem...élni akartam....nagyon akartam élni....
rettgek az estétől...h megint hazajön és megint csak ül nyomja a telefont mellettem h ha kérdezem hol jár megint az lesz h nincs velem baj szeret csak magát nem és majd megoldja...látodÍ????? ott a szó...MAJD!!!!!! van idő erre??? én abban hiszek h csak a ma van....nem biztos h holnap felébredek h ha kilépek az ajtón haza jövök...nincs idő arra h majd.....mert a nagy majdba elveszit az ember mindent....főleg önmagát....ezt kéne tanítani az iskolákba...emelt óraszámba...a szeretettel és a hálával kézenfogva....embernek kéne nevelni az embert....nem képletekkel meg szavakkal tömni az agyukat...mert kurvára nem megy sokra az ember a pitagorasz tétellel se azzal h röhögve oldja meg az egyenleteket és fejből vágja az évszámokat....ezek nem oldják meg a hétköznapokat...a szeretet megoldaná...meg a hála...hogy az ember értékeli azt amije van és nem azon kesereg amilye nincs...ilyennek kéne lenni...és tudni h minden perc lehet az utolsó....de nem vagyunk ilyenek....és én ezt a világot már nem akarom...nem bírom elviselni....
